Újabb tárgyalás a bolti sorozatgyilkos perében
Nem hozott eredményt az újabb tárgyalás a bolti sorozatgyilkossággal
vádolt Erdélyi Nándor perében - jelenti a HavariaPress. A Fővárosi Bíróság
kedden az ügy szakértőit kívánta meghallgatni, közülük azonban többen nem
jelentek meg a tárgyaláson. A vádlott pedig bejelentette, hogy nem hajlandó
új vallomást tenni, mert továbbra is ártatlannak vallja magát. Mint ismert,
1998 telén négy bolti alkalmazottat gyilkoltak meg a napi bevételükért, s az
eddig megismert adatok szerint mind a négy gyilkossággal Erdélyi Nándor
vádolható.
A sorozatgyilkossággal vádolt férfi ügyét idén már másodjára tárgyalja a Fővárosi Bíróság első fokon. Először életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki a bírák a 32 éves férfira. Ezt azonban a Legfelsőbb Bíróság nem hagyta helyben, és újratárgyalásra utasította az első fokon eljáró bíróságot. A férfi ellen jelenleg négy ember ellen, nyereségvágyból elkövetett emberölés, lőfegyverrel való visszaélés, valamint kétrendbeli közokirat-hamisítás a vád. A tárgyalás csütörtökön folytatódik, többek között az ügyet először vizsgáló nyomozó meghallgatásával.