Családon belüli erőszak miatt áll a bíróság előtt

2003.11.26. 15:16
Ma kezdődött annak a férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint rendszeresen verte gyermekeit és élettársát Budapesten. A vádirat szerint a férfi féltékenységi rohamaiban többször rátámadt élettársára, és bántalmazta, emiatt a nő többször is súlyos érüléseket szenvedett. A vádlott azt állította, hogy három gyerekük közül a két kisebbik nem az övé, ezért a kicsiket is állandóan verte. Az is előfordult, hogy a családapa a verés miatt megsérült gyermeket nem engedte orvoshoz vinni. A férfi dührohamai miatt azonban legtöbbször párja szenvedett, sokszor több bordája is eltört az asszonynak. 2001 júliusában a nő kórházba került a férfi ütlegelése miatt, és párja meglátogatta. A vádlott ekkor ismét összeveszett az asszonnyal, majd rátámadt, és ki akarta tépni az infúziós tűt a karjából. A dühöngőt csak az orvosok és a rendőrök tudták megfékezni. A férfit ezek miatt a bíróság kiskorú gyermekei folytatólagosan elkövetett veszélyeztetésével, folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel, és garázdasággal vádolja. A vádlottat egyébként 1997-ben már egyszer elítélték súlyos testi sértés miatt. A pszichológus szerint az állandó veszekedés és verekedés miatt mindhárom gyermek korához képest visszamaradott.