Halálos baleset egy vámosgyörki buszmegállóban

2004.01.14. 14:47
Egy idős ember életét vesztette, és két másik is megsérült, amikor buszmegállóban várakozók közé rohant egy személyautó Vámosgyörkön.

A baleset szerdán reggel, háromnegyed nyolc körül történt a Heves megyei településen. Egy 30 éves budapesti férfi Gyöngyös felől Vámosgyörk irányába tartott autójával, s amikor elérte a település határát jelző táblát, a fékre lépett.

Emiatt viszont a járműve megcsúszott a lefagyott úttesten, és a jobb oldali kiemelt padkára sodródott, ahol nekiütközött egy fának. Ekkor az autó pörögni kezdett a tengelye körül, és elsodorta az úttest mellett lévő buszmegállót, valamint az ott álló három idős embert.

Egy 75 éves helybéli a helyszínen életét vesztette, egy 73 éves asszony súlyos, egy 76 éves vámosgyörki férfi pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.