Horváth Szilárd nem tett vallomást a bíróságon
A szerdai tárgyaláson, miután Horváth Szilárd megtagadta a vallomástételt, a bíró ismertette korábbi nyomozati vallomásait, melyekben a vádlott tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A jegyzőkönyvek szerint Horváth Szilárd pusztán annyit ismert el, hogy találkozott már korábban vádlott-társaival, továbbá nem zárta ki, hogy ült az egyik autóban azok közül, melyekkel bűncselekményt követtek, s az autóban talált cigarettacsikkek még akár tőle is származhattak.
A vád szerint a három bíróság előtt álló férfi és ismeretlen helyen tartózkodó negyedik társuk - akit Horváth Szilárdhoz hasonlóan összefüggésbe hoztak a móri üggyel - 2000 novembere és 2001 augusztusa között tucatnyi zálogházat rabolt ki, és több száz millió forintnyi értéket tulajdonított el, javarészt ékszereket.