A sértett fogta el a betörőt

2004.05.07. 19:28
A sértett adta át a rendőröknek ma hajnalban azt a fiatalembert, aki nem sokkal éjfél után kísérelt meg behatolni egy bakonyoszlopi vendéglőbe. A betörőt a megszólaló riasztó megzavarta. A tettes a teraszablak betörése után csak az étterem előteréig jutott, és üres kézzel volt kénytelen távozni. A biztonsági cég központjába befutó jelzés alapján azonnal értesítették a tulajdonost és a rendőrséget. A helyszíni szemle során - azon kívül, hogy kiderült: a tettes nem vitt magával semmit - az ott talált vérnyomok arra engedtek következtetni, hogy az elkövető megsebesíthette a kezét.

A szemle befejezte után a hajnali órákban barátaival hazafelé tartó tulajdonos egy vele szemben haladó, meglehetősen gyanúsan viselkedő, sérült kezű idegenre figyelt fel. A tulajdonos kérdéseire elismerte, hogy ő tört be a kocsmába az éjszaka folyamán. A zirci őrs járőreinek kiérkezéséig visszatartott fiatalemberről kiderült, hogy azonos azzal a 20 éves budapesti személlyel, akinek körözését nemrég az egyik budapesti kerületi kapitányság adta ki bankkártyával való visszaélés miatt. A fiatalt, akinek pártfogói felügyeletét egy korábbi lopási ügye miatt a Fővárosi Főügyészség 2 év vádemelés elhalasztása mellett már egyszer elrendelte, a rendőrök őrizetbe vették.