Emberi csontokat találtak a kábelezők
Fotó: Index |
A bejelentésre rendőrök érkeztek ki és biztosították a helyszínt az ÁNTSZ munkatársainak, akik azonban semmiféle felvilágosítást nem adtak az Index tudósítójának. Az egyik rendőr óvatos becslése szerint minimum második világháborús maradványokról lehet szó.
A csontok életkorát, illetve a halál esetleges okát a tisztiorvosi szolgálat laboratóriumi vizsgálatai során derítik majd ki, és mivel rendkívüli haláleset gyanúja eddig nem merült fel, a rendőrség egyelőre nem indít külön eljárást az ügyben.
Fotó: Index |
Az Index érdeklődésére a koponyát megtaláló munkás azt is elmondta, hogy a némi ijedelmet okozó koponya előtt csontokat is talált, de amikor az ásóvágás után egy koponya nézett vele szembe, abbahagyta a munkát és értesítette a hatóságokat a leletről.