Emberrablás egy prostituáltért

MTI
2004.06.17. 13:41
Három év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős ítéletében Németh Andrást, aki öt évvel ezelőtt Borgátán elrabolt két embert, hogy megtudja tőlük, hova tűnt az általa futtatott prostituált. Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta az ügyben korábban eljárt Vas Megyei Bíróság határozatát. Németh András 1999. júniusában a 8-as főút különböző parkolóhelyein "dolgoztatta" prostituáltját, a lányt azonban családtagjai megtalálták és elvitték. Amikor Németh András értesült a történtekről, társaival felkereste azt a férfit, akit felelősnek vélt a lány eltűnéséért. A férfit háza előtt baseballütővel hasba vágták, majd fia szintén prostitúcióval foglalkozó barátnőjével együtt autóba ültették és egy erdő szélére vitték.

A vádlott többször felszólította az általa elrabolt férfit, mondja meg, hol van a prostituáltja, mivel azonban áldozata nem tudott, nem is tudhatott felvilágosítást adni a lány hollétéről, számszeríjjal belelőtt mindkét lábába. A sérült még ekkor sem beszélt, ezért Németh András őt és a férfi fiának barátnőjét albérletébe vitte, ahonnan hozzátartozóik bejelentésére másnap az ajkai rendőrök szabadították ki őket. A Pécsi Ítélőtábla Németh Andrást az emberrablás mellett könnyű testi sértésben, kerítés és kitartottság büntettében, valamint kisebb értékű tárgyak eltulajdonítása miatt lopásban is bűnösnek találta, ezért három és fél év fegyházbüntetésre ítélte.

Németh András a tárgyaláson elmondta: kegyelmi kérvénnyel fordul Mádl Ferenc államfőhöz.