Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Felgyújtotta anyja házát

2004.07.06. 11:11
Elfogta a rendőrség azt a középkorú férfit, aki bosszúból felgyújtotta az anyja házát Mezősason. A berettyóújfalui rendőrkapitányság ügyeletére még vasárnap délelőtt jelentették be, hogy a Hajdú-Bihar megyei településen egy helybéli férfi lángra lobbantotta édesanyja házát. A tüzet a helyszínre riasztott tűzoltók rövid idő alatt megfékezték, és még időben kivittek a házból két gázalackot is, amik így szerencsére nem robbantak fel. A ház egyik szobája és a folyosó azonban teljesen kiégett, így az épületben az első becslések szerint körülbelül egymillió forintos kár keletkezett.

A helyszínre hívott rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy az ügy előzménye egy anyagi vita volt, a házban élő férfi és édesanyja között. Az asszony ugyanis eladott egy sertést, ám az árából nem akart adni a fiának pénzt, így az életveszélyesen megfenyegette, majd ütlegelni kezdte. Miután a nő elmenekült, az erősen ittas férfi az egyik szoba közepére halmozta a ruhákat, és lángra lobbantotta azokat. Amikor látta, hogy a tűz túl gyorsan terjed, megrémült, és megpróbálta eloltani, de ez már nem sikerült neki. Ekkor kért segítséget a szomszédoktól, akik értesítették a tűzoltókat. A férfit először a pszichiátriára szállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, közveszélyokozás és önbíráskodás miatt. A gyanúsított szabadlábon védekezhet az ellene indult eljárásban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?