Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Egy hétig kórházban maradnak a buszbaleset sérültjei

2009.08.13. 16:15

Várhatóan egy hét múlva engedik ki a szerda hajnali román busz balesetében megsérült négy utast, mondta a Szegedi Tudományegyetem klinikájának professzorától. Varga Endre professzor elmondta: a buszbalesetben megsérült huszonhárom utasból tizenkettő került kórházba. Közülük hét az ellátás után elhagyhatta a kórházat, a fennmaradó ötből egy combnyak, egy medence és kettő lábsérültet ápolnak még bent a kórházban, valamint a balesetet okozó férfit a pszichiátrián.

Szerda hajnalban Szeged-Szőregnél borult le a 43-as főútról egy román busz a két és fél méterrel mélyebben lévő tehermentesítő útra. A járművön a sofőrökkel együtt ötvenkét ember volt, közülük huszonhárman sérültek meg, négyen súlyosan. Az utasok szerint egy zavart társuk elrántotta a kormányt, mert azt gondolta, hogy a sofőr Románia helyett Zágrábba akarja vinni őket. A busz Spanyolországból érkezett, rajta Romániába hazatérő turistákkal és vendégmunkásokkal. A bíróság pénteken dönt arról, hogy kezdeményezi-e a balesetet okozó utas előzetes letartóztatását.