Novemberig biztos letartóztatásban marad Overdose tulajdonosa

2009.10.24. 07:39 Módosítva: 2009.10.24. 14:19
A híres versenyló, Overdose tulajdonosát, Mikóczy Zoltánt kommandósok fogták el, mert át akarta verni romániai hitelezőit, és novemberig letartóztatásban marad. A 43 millió forintos gépparkot a hitelezői elől akarta eltüntetni.

Overdose tulajdonosa, Mikóczy Zoltán és társa - akik Partiumban működtetett húskombinátja ellen csődeljárás indult - a romániai hitelezőik elől akarták lenyúlni a felszámolás alatt álló egykori cégük 43 millió forintra becsült gépeit. Csütörtökön mindkét férfi bíróság elé állt, és a nagyváradi törvényszék bírái mindkettejüket tíz napra előzetes letartóztatásba helyezte, így csak november elején döntenek a szababon engedésükről.

Dinu Alina felügyelő tájékoztatása szerint a két férfit román kommandósok fogták el, amikor tehergépkocsin Magyarországra akarták szállítani az Élesden működő, ám felszámolás alatt álló húsfeldolgozójuk dokumentumainak valamint a gépsoroknak egy részét. A felügyelő személyiségi jogokra hivatkozva nem tudta megmondani, hogy valóban a neves versenyló tulajdonosáról van-e szó, de erdélyi hírportálok szerint a letartóztatott szlovák férfi nem más, mint Mikóczy Zoltán.

Az erdon.ro beszámolója szerint a román kommandósok csütörtökön rohanták meg az Élesdről Nagyváradra vezető úton a határ felé haladó gépkocsisort, amely két autóból és két ponyvás kamionból állt. Miután megállásra kényszerítették a konvojt, a kommandósok mindenkit kirángattak a járművekből, a földre fektették, majd a motozás után megbilincselték őket.

Az ügyészség javaslatára a nagyváradi törvényszék tíz napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat. Dinu Alina szerint az esetleges terhelő bizonyítékoktól függ, hogy november elsején meghosszabbítják a letartóztatási parancsot vagy szabadlábra helyezik a két üzletembert.

A rendőrség azt állítja: a 43 millió forintra becsült gépsorokat a hitelezők elől akarták eltüntetni, mivel a cég adósságai miatt nemsokára elárverezték volna azokat. "A tulajdonosok ugyanakkor arra kényszerítették a cég ügyvezetőjét, hogy a felszerelés akadálytalan szállítása érdekében hamis papírokat állítson ki. Így az összecsomagolt felszerelést a felszámolóbiztos engedélye nélkül akarták elvinni" - nyilatkozta Dinu Alina.