Újabb kórházakban vezettek be látogatási tilalmat
Péntektől látogatási tilalom érvényes a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati centrumában, továbbá a szülészeti és a nőgyógyászati, valamint a központi intenzív osztályon, tájékoztatott Oláh Attila orvos igazgató csütörtökön.
A látogatási tilalmat az influenza járványos előfordulása, a kórházban fekvő betegek védelme és a betegség terjedésének megelőzése miatt rendelte el az intézmény vezetése, indokolták a döntést. Az érintett osztályok szakambulanciáin azonban a járóbeteg-ellátás továbbra is zavartalanul működik.
Teljes látogatási tilalom lép életbe péntek reggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ahol jelenleg két, H1N1-vírussal fertőzött beteget kezelnek, és csütörtökön hasonló tünetekkel vettek fel egy újabb beteget, közölte Mikó László, a kórház orvos-igazgatója. Elmondta azt is, péntektől a kórház hivatalosan kijelölt oltópont, a védőoltásra érkezők természetesen a látogatási tilalom ellenére beléphetnek az intézménybe.
Várkonyi István, a klinikai farmakológiai, immunológiai és allergológiai intézet vezetője közölte, az új típusú influenza vírusával fertőzött betegeik jól vannak, mindketten hajdú-bihariak és két-három napja fekszenek a kórházban.