Őrizetben a nógrádi csuklyás rablók

2010.01.13. 15:11

Őrizetbe vették a pásztói rendőrök azt a két 18 éves, illetve azt a 23 éves jobbágyi illetőségű férfit, aki megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy több alkalommal is idősekre törték a házuk ajtaját, majd veréssel és fenyegetéssel elvették értékeiket.

A betörő banda január 3-án este egy 78 éves egyedül élő pásztói nő családi házának ajtaját feszítette fel. A magukat kapucnival és sapkával álcázó elkövetők az idős asszonyt az ágyra lökték, fojtogatták, majd mivel nem találtak számukra értéket, elmenekültek. Hat nappal később ismét visszamentek, de akkor sem találtak elvihető dolgot, közölte Dankóné Nagy Éva alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nyomozók hétfőn akadtak a tettesek nyomára, akiket azzal is gyanúsítanak, hogy tavaly áprilisában és decemberében ők törték fel ugyanennek az idős nőnek a házát, és onnan összesen 130 000 forint készpénzt vittek el. Ugyancsak ennek a bandának a számlájára írják, hogy decemberben és január elején betörtek egy szintén egyedül élő 84 éves pásztói idős férfi családi házába, majd áldozatukat késsel megfenyegették, lefogták és arra kényszerítették, hogy átadja nekik az összesen 230 000 forint megtakarított pénzét.

Az elkövetőket a pásztói rendőrkapitányság két rendbeli betöréses lopással és négy rendbeli társtettesként, csoportosan elkövetett rablással gyanúsítja. A háromtagú banda tagjait őrizetbe vették, és a rendőrség indítványozta előzetes letartóztatásukat. A három elkövetőből a két fiatalabb férfi - vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már volt büntetve. A rablások miatt akár 10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.