Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Nem vette észre a kerekesszékes jelet, százezerre büntették

2010.01.21. 21:19

Több mint százezer forintra bírságoltak meg egy asszonyt, amiért mozgáskorlátozott parkolóhelyen állt meg kocsijával, jogosulatlanul. Ő azt állítja, hogy nem vette észre a táblát és még parkolójegyet is vett. A fővárosi önkormányzatnál azt mondták, a tábla jó helyen van, az autósoknak pedig jobban kellene figyelniük, értesült az RTL Híradó.

Húsz percre állt meg és 112 500 forintra büntették azt az asszonyt, aki mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyen tette le autóját. A büntetést sokallja, az összeg egyébként kéthavi nyugdíjának felel meg. Az asszony az RTL Híradónak azt mondta: szerinte a táblát nem lehet látni abból az irányból, ahonnan ő jött. Azt is mondta, hogy hibázott, mert jobban körül kellett volna néznie, a bírság összegét azonban felháborítónak találja.

A táblát a fővárosi önkormányzat szerint a szóban forgó kereszteződésben nem lehet jobb helyre tenni. A Fővárosi Önkormányzat Forgalomtechnikai Alosztályának csoportvezetője az RTL Híradónak úgy nyilatkozott: szűk a járda és kerékpárút is van, így a helyszíni adottságok miatt ugyan elég nehéz elhelyezni a táblát, de a legjobb megoldást választották. Az autósoknak ezért azt ajánlják, hogy legyenek sokkal körültekintőbbek.

Drága autók mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen, mozgássérült igazolvány nélkül - egyebek mellett az ilyen esetek miatt emelte meg a büntetési tételt tavaly nyáron a fővárosi közgyűlés. Azóta, ha valaki jogtalanul parkol mozgáskorlátozott helyen, egy órás parkolójegy árának a 300-szorosát kell kifizetnie.