Tetőzött a Sajó és a Bódva is
Rekord nagyságú vízállásokkal tetőzött a Sajó és a Bódva is pénteken Észak-Magyarországon, mondta Csont Csaba a regionális vízügyi igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője. A Sajó, amelynek teljes hosszára csütörtökön harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, péntek reggel 8 óra körül tetőzött, 349 centiméteres vízállással. Ez az eddigi legnagyobb vízszintekhez képest a második legmagasabb érték.
A Bódván az eddigi legnagyobb árhullámot meghaladó vízszinteket mértek: Hídvégardónál 291 centiméterrel tetőzött a folyó 8 órakor.
A Borsod megyei Szendrőben jelenleg is szakad az eső, a településre vezető közút mellett mindkét oldalon áll a víz. Jól látható az eredeti meder, mellette a mezős, szántós részeken terül el a folyó. Szendrőládnál a lakóépületek közelében van már a vízfolyás, az ingatlanokat közvetlenül nem veszélyezteti.
Szalonnán homokzsákokkal próbálják védeni a Bódva közelében lévő házakat, vannak olyan épületek, amelyeknek már a lábazatát mossa a folyó. Szivattyút is elhelyeztek, a tűzoltóság is a helyszínen van. A forgalmat csak félpályán engedik, ide sorakoztak fel a védekezésben részt vevő járművek, illetve szakemberek.