Baleset vetett véget a közúti versenynek
Karambolozott, majd árokba csapódott egy autó hétfőn negyed 12 körül a 4-es főúton, Monorierdő vasútállomásnál.
Egy teherautó Ceglédről Budapest felé haladt, amikor megelőzte egy kocsi, amelyet néhány pillanattal később lehagyott egy másik autó.
Ekkor szemből is érkezett egy autós, ezért az utóbbi jármű sofőrje - hogy elkerülje az ütközést - jobbra rántotta a kormányt, és nekicsapódott annak a kocsinak, amelyet korábban megelőzött, és amely akkor épp mellette haladt. A kocsi, amelynek nekihajtottak, útpadkának csapódott, végül pedig a túloldali árokban állt meg. A helyszínre mentőhelikoptert hívtak.
Egy ember sérülései életveszélyesek. Arról, hogy a balesetnek vannak-e más sérültjei, egyelőre nincs információ. Úgy tudni, a két, egymást előzgető kocsi versenyzett egymással.
A másik autós elhajtott a helyszínről, a rendőrség még keresi.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.