Házat rombolt egy kamion Szapárfaluban

2010.08.04. 08:23
A sofőr valószínűleg figyelmetlenül előzött, ezért rohant a ház falának.

Háznak ütközött és felborult egy román rendszámú, fagyasztott áfonyát szállító kamion szerda hajnalban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyvernek-Szapárfaluban.

A sofőr könnyebben megsérült, de beszorult a roncsba, a kisújszállási tűzoltók vágtak ki a járműből.  A házban lakó nő sokkot kapott, ő férjével együtt éppen a nyerges vontató által megrongált hálószobában aludt, amikor áttörte a falat a kamion. Megsérült a kamion utasa is, de őt nem kellett kórházba vinni.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset úgy történhetett, hogy a kamion előzésbe kezdett, közben észre vette, hogy szemből jön egy jármű. Ekkor visszahúzódott, de nekiütközött annak a másik kamionnak, amelyet meg akart előzni. Ezt egy busznak lökte, amely az út szélén állt. A sofőr ezután megpróbálta a kormányt visszarántani, ekkor hajtott neki a ház falának.

DVETT20100804033

A kamion kiütötte az épület gázvezetékének csonkját, emiatt rövid időre nyolc házat ki kellett üríteni a baleset 50 méteres körzetében. A szivárgás megszüntetéséig körülbelül húsz embernek kellett elhagynia otthonát rövid időre.

Egy időre teljes szélességében lezárták a 4-es számú főutat, már nincs teljes útzár, de még torlódásra számíthatnak az erre haladók, közölte Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság újabb tájékoztatása szerint a mentés délutánig tarthat, mert a házat alá kell dúcolni, hogy a kamiont biztonságosan el lehessen távolítani. A megyei rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy órákig forgalomterelésre kell számítani a környéken.