Kétezerszeres csaló ellen emeltek vádat
2065 rendbeli csalás, illetve csalási kísérlet miatt emeltek vádat egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi ellen, aki külföldi munkalehetőség ígéretével csalt ki pénzt emberektől, közölte a nagykanizsai városi ügyészség.
A babóti férfi az általa 2008 májusában alapított Costra Brava Kft. nevében hirdetéseket adott fel, amelyekben külföldi munkát ígért. A megadott mobilszámon jelentkezőknek utánvétes küldeményben küldte el a tájékoztatót, ezt a címzett 15-25 ezer forintért vehette át.
A vádirat szerint a dokumentumok átvétele után a férfi semmit sem tett, még az elküldött önéletrajzokat sem továbbította. Azzal védekezett, hogy kapcsolata volt a külföldi munkaadókkal, de ezt nem tudta igazolni.
A férfi ellen először a letenyei rendőrőrsön tettek feljelentést, így az országban tett összes feljelentési ügyet a Zala megyei rendőrök derítették fel. A nyomozás adatai szerint csaknem nyolcszázötvenen vették át és fizették ki a küldeményt.