Árvízvédelmi készültség a Tiszán és a Berettyón
Másodfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget pénteken este a Berettyó torkolati szakaszán Szeghalomnál, illetve a Hortobágy-Berettyón a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - tájékoztatta Bartha Péter védelemvezető-helyettes az MTI-t szombaton. Elmondta azt is, hogy a Tisza Tokajnál lassan tovább árad, ezért Tiszafüred és Rakamaz között továbbra is fenntartják az első fokú árvízvédelmi készültséget.
A szakember szerint a Tikövizig árvízvédelmi szakaszain mind a Tiszán, mind a Berettyón, mind a Hortobágy-Berettyón az elkövetkező napokban további vízszintemelkedés várható.
Bartha Péter közlése szerint a Tikövizig területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból 11-ben van készültség, ebből kettőben a legmagasabb harmadfokú, háromban másodfokú, hatban pedig első fokú a készenlét.
Hajdú-Biharban már csaknem 10 ezer hektár föld áll víz alatt, amelyből 2 250 hektár vetés, 1 850 hektár szántó, 3 750 hektár rét és legelő, 1 900 hektár pedig egyéb terület. A 19 üzemelő szivattyútelep szombaton 1,9 millió köbméter vizet emelt át a befogadó csatornákba.
"Az ár- és belvízvédekezésben több mint 180-an vesznek részt a Tikövizig területén" - mondta Bartha Péter az MTI-nek.