Országos Vakációs Szolgálat indul

MTI
2005.06.15. 06:54

Országos Vakációs Szolgálatot indít idén is a nyári szünet idején a Zöldpont Szerkesztőség; a szolgálat immár hagyományosan összegyűjti, közvetíti az ország sok ezer nyári táborának, napközijének, alkalmi foglalkozásának tudnivalóit - közölte a szervezet az MTI-vel.

Idén mintegy 250 témakörben bő másfél ezer programot hirdettek meg a szervezők, de ezen túl feldolgozták a következő hónapok kikapcsolódást, rekreációt szolgáló rendezvényeit, olcsó szálláshelyeket, kölcsönzőket - azaz minden olyan információt, amely lehetővé teszi, hogy diákok, illetve a családok együtt is kellemesen pihenhessenek néhány napot, vagy hetet - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Az érdeklődők telefonjait augusztus végéig várják, a teljes adatbázis elérhető az interneten is a www.zoldpont.hu web-címen.