36 órán belül elfogták a gyilkost

2005.08.13. 13:31
Mindössze másfél napra volt szüksége a Fejér megyei nyomozóknak ahhoz, hogy egy erdőben talált ismeretlen holttest gyilkosát kézre kerítsék. Az elkövető kezén péntek este kattant a bilincs. A rendőrségre csütörtökön érkezett bejelentés, hogy a Fejér megyei etyeki erdőben két vadász feltehetően emberi maradványokat talált. A rendőrség az orvosszakértői boncolás, valamint az adatgyűjtés során beazonosították az elhunyt személyt, aki emberölés áldozata lett. A 41 éves biatorbágyi férfit június 13-i eltűnése miatt már korábban körözték. Az áldozat eltűnésével azonos időben szintén nyoma veszett egy 53 éves biatorbágyi férfinek, így mivel felmerült a gyanú, hogy esetleg köze lehet a bűncselekmény elkövetéséhez, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki. Az 53 éves férfit pénteken este Budapesten, a XI. kerületben elfogták, továbbá gépkocsijában megtalálták az elkövetés eszközét is. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett.