Németországi intézkedések a madárinfluenza ellen

MTI
2005.09.15. 19:02

Elrendelték a háziszárnyasok zárt helyen tartását a madárinfluenza elleni védekezésül három német tartomány egyes részein, az intézkedés november végéig marad érvényben. Csütörtöktől Alsó-Szászország, Észak-Rajna-Vesztfália és Mecklenburg-Előpomeránia meghatározott területein tilos a tyúkokat, csirkéket, kacsákat és libákat kifutóban tartani.

A költöző madarak vonulási időszakának közeledtével hozott intézkedés célja megvédeni a háziszárnyasokat attól, hogy a vándormadarak esetleg megfertőzzék őket madárinfluenzával. A kifutó-tilalmat elsősorban a vándormadarak pihenőhelyeinek közelében fekvő térségekben vezették be a három tartományban, Alsó-Szászországban azonban a vonulási útvonalak körzetében és olyan vidékeken is, ahol nagy baromfiállomány jellemző.

Egyes szakértők szükségtelennek tartják az intézkedést. Ortrud Werner, a madárinfluenzával foglalkozó központi víruslaboratórium vezetője szerint a vonulásban csak az erős, egészséges madarak vesznek részt, a beteg példányok képtelenek megtenni a hosszú utat. Mint mondta, Kínából és Mongóliából ismert esetek tanúsága szerint a madárinfluenza vírusától megbetegedett madarak rövid időn belül elhullanak. Szerinte a vírus átterjedését a Távol-Keletről Oroszországba sokkal inkább fertőzött állatokkal folytatott kereskedelem, semmint a vándorlás okozta.