Lakat alatt maradnak a maffiaper vádlottjai

MTI
2005.12.23. 10:08

A Szegedi Ítélőtábla is elutasította a kecskeméti maffiaper hét vádlottjának szabadlábra helyezési kérelmét. Az ítélőtábla határozata pénteken érkezett meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre. Ebben helyben hagyták Fodor Endre tanácsvezető bíró döntését, aki elutasította a vádlottak szabadlábra helyezésének kérelmét.

A Kecskeméten folyó büntetőperben Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség. A május óta, fokozott biztonsági intézkedések között folyó per tizenegy vádlottja közül nyolc kérelmezte szabadlábra helyezését az utolsó tárgyalási napon, november 29-én.

Fodor Endre tanácsvezető bíró korábban ismertette, hogy a per elhúzódik, mert a hemogenetikai szakértői vélemény csak decemberben készül el. A vizsgálatra azért kell várni, mert a megtalált fegyvereken sikerült olyan anyagokat találni, melyből DNS-mintát tudnak előállítani. A vádlottaktól vért vettek a DNS-összehasonlítás elvégzéséhez. A bíró bejelentette, hogy decemberben nem tart tárgyalást, majd 2006. január 9-én folytatódik a per.