Kikötötte majd magára hagyta kutyáit

2006.02.14. 11:27
Gyorsított eljárásban kezdeményezik a bíróság elé állítását annak a férfinak a rendőrök, akit állatkínzással gyanúsítanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ilken. Egy helyi ház udvarán találtak két kikötött kutyát, amelyek közül az egyik már el is pusztult. A halott állat teteme mellett, egy másik eb is csont és bőr volt már, amelynek ráadásul gennyes-sebesre dörzsölte a nyakát a kikötéshez használt drót. A gyors, de késői állatorvosi segítség ellenére ezt a kutyát sem lehetett már megmenteni. Az ügyben a héten gyanúsítottként hallgatták ki azt 45 éves férfit, aki csaknem egy héttel korábban költözött ki a házból. Az állatokat magára hagyta, pedig csak néhány utcával költözött távolabbra. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság állatkínzás vétsége miatt lakossági bejelentés nyomán indított büntetőeljárást, még múlt hét szerdán. Jelenleg kezdeményezik a férfi gyorsított eljárásban történő a bíróság elé állítását. A törvény szerint az állatkínzás 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.