![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Öt éves kislányra támadt egy kutya Ercsiben
Több súlyos sérülést szenvedett az az öt éves kislány, akire rátámadt egy nagy testű korcs kutya Ercsiben. A kislány péntek este érkezett a Fejér megyei településen élő nagyszüleihez. A kislány ezután a kertben kezdett játszani, ahol három kutya volt, egy kicsi és két láncra kötött nagyobb testű állat. Amikor azonban a felnőttek éppen nem láttak rá a kislányra, a legnagyobb testű kutya - tisztázatlan körülmények között - rátámadt a gyerekre. A felnőttek már csak a sikoltozására lettek figyelmesek, ezt követően szabadították ki a német-juhász keverék fogai közül.
A kutya olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a kislánynak eltörött az állkapcsa és a kulcscsontja, illetve ezen kívül több harapás is érte. A gyereket azonnal a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba, majd az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították a mentők. Sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, de nem életveszélyesek. A kutyát az állatorvos megvizsgálta, és mivel veszettséget és egyéb betegséget az ebnél nem állapított meg, így visszakerült tulajdonosához. Az ügyben a rendőrség súlyos testi sértés gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást.