Halálos balesetek Hevesben

MTI
2006.07.31. 13:09

Két ember meghalt, tizenhárom megsérült két óra leforgása alatt négy balesetben hétfőn délelőtt Hevesben - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. Forgalomkorlátozást, illetve teljes útzárat vezettek be a 33-as főút több pontján, az M3-as autópálya gyöngyösi felhajtóján és a 24-es számú úton - közölte Oravecz Éva a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Mint elmondta: az első baleset 9 óra után 20 perccel következett be, amikor két személygépkocsi összeütközött a 33-as főúton, Poroszló belterületén. A baleset következtében egy ember a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült. Ketten szenvedtek súlyos sérülést, amikor nem sokkal fél tizenegy előtt a 3-as főút és az M3-as autópálya közötti szakaszon egy autó nekiütközött egy fűnyíró traktornak. Tíz perccel később szintén a 33-as főúton, Besenyőtelek külterületén három személygépkocsi ütközött össze; ennek következtében egy ember elhunyt, további 6 személy pedig megsérült.

Végül 11 óra után 10 perccel újabb két személyautó ütközött össze és két gyermek, illetve két felnőtt szenvedett sérüléseket. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy a rekkenő hőségben fokozott figyelemmel vezessenek - mondta a sajtóügyeletes.