Kábítószer-terjesztőket fogtak Budapesten
Két kábítószer-terjesztőt fogott el a rendőrség a főváros XIII. kerületében, a terjesztőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra, mondta el a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője pénteken.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 39 éves férfi és egy 26 éves nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a főváros XIII. kerületében lévő lakásukban kábítószerrel kereskedtek, mondta Horváczy Emese.
A két gyanúsítottat a kábítószer értékesítése közben, még szerdán érték tetten a nyomozók, az eladásra szánt kábítószert - 300 darab ecstasyt, fél kilogramm speedet, 50 gramm marihuánát, 40 gramm meszkalingombát, valamint a pontosan még meg nem határozott mennyiségű kokaint - lefoglalták tőlük. A lakásban összesen hét vásárló tartózkodott, akiket szintén előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak a rendőrök. A rendőrség kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást valamennyiük ellen.