Életveszélyes állapotban a zámolyi robbanás sérültje
Korzenszky László főorvos szombat délelőtt elmondta, hogy a sérültet többször megműtötték, állapota azonban továbbra is életveszélyes, jelenleg az intenzív osztályon ápolják. A tűzszerészt repeszszilánkok sebesítették meg testének több pontján.
A tűzszerészek egy II. világháborús, 76 milliméteres orosz repeszgránátot szállítottak a zámolyi homokbányába, hogy ott hatástalanítsák. A robbanószerkezetet éppen a bánya egyik gödrébe helyezték a tűzszerészek, amikor a detonáció bekövetezett.
A helyszínen öt tűzszerész tartózkodott a robbanás idején, közülük hárman meghaltak, egyikük súlyosan megsérült. Ötödik társuk, a gépkocsivezető nem volt a robbanás közelében, így nem sérült meg.
A súlyos sérüléseket szenvedett tűzszerészt mentőhelikopter szállította az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az elhunytak között egy hivatásos és két szerződéses katona volt. Negyedik, megsérült társuk szerződéses katonaként szolgál.
A baleset körülményeit a rendőrség és a katonai ügyészség szakértők bevonásával vizsgálja. Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szakmai vizsgálatot kezdeményezett.