Anyagi okokból kukában rejtegette halott apját

MTI
2006.11.07. 06:49

Egy szemeteskukában szállította be apjának oszladozó holttestét egy férfi az egyik németországi rendőrkapitányságra, elismerve, hogy az idős ember tetemét hónapok óta a szeméttárolóban rejtegeti.

A nyugat-németországi Viersen város kapitányságának dolgozói alig akarták elhinni a történetet, a kerekeken gurítható tároló kinyitásakor azonban kénytelen voltak meggyőződni arról, hogy a különös látogató igazat mondott. Mint a 45 éves férfi bevallotta, 84 éves édesapja természetes halállal halt meg májusban, halálát azonban anyagi okok miatt titkolni akarta, és a szeméttartóba rejtette apja holttestét.

A rendőrség vizsgálatot kezdett az ügyben, nyilván tudni akarják az idős férfi halálának körülményeit, és azt, hogy a fiú követett-e el bűncselekményt azzal, hogy halott apja járandóságait hónapokon át jogtalanul átvette, vagy egyszerűen a temetési költségeket akarta megspórolni a tetem elrejtésével.