Bíróság elé kerül négy kecskeméti fegyőr

2007.01.10. 14:41
Vádat emel a Szegedi Katonai ügyészség négy kecskeméti fegyőr ellen. Az ügyészség szerint a fegyőrök októberben kamasz rablókat kényszerítettek arra a Mátyási utcai börtönben, hogy egymást pofozzák. A bűncselekmény gyanúja miatt 2006. október 17-én a kecskeméti börtön parancsnoka feljelentést tett az ügyészségen. Több hétig tartó vizsgálatot követően, ma fejezték be az eljárást. Az egyik börtönőr ellen elöljárói intézkedés elmulasztása, a másik három smasszer esetében pedig hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás miatt emelnek vádat.