Előzetesbe került az anyagyilkos
Előzetes letartóztatásba helyzete a Veszprém Városi Bíróság azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki Szentkirályszabadján megölte a saját édesanyját - tájékoztatott szombaton Vincze István, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az 57 éves elkövető feltehetően január 21-én, vasárnap délután és másnap délelőtt 9 óra között követte el tettét a Veszprém melletti településen. A férfi súlyosan beteg édesanyját oly mértékben bántalmazta, hogy a 77 éves asszony belehalt sérüléseibe.
A férfi négy napon át titkolta tettét, és rejtegette a holttestet, majd csütörtökön a helyi körzeti orvos asszisztensét értesítette édesanyja haláláról. Még aznap a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának életvédelmi alosztálya őrizetbe vette a meggyilkolt idős asszony fiát, majd emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ellene - mondta Vincze István.
Az elkövető ellen jelenleg is folyik eljárás hasonló esetek, súlyos testi sértés, garázdaság miatt. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a férfi korábban már többször is bántalmazta vele egy háztartásban élő édesanyját, aki akkor könnyebb sérüléseket szenvedett.