Nevelőapja ütötte, rugdosta a 8 éves kislányt

MTI
2007.04.08. 11:04

Életveszélyes sérüléseket okozott bántalmazásával 8 éves nevelt gyermekének egy 34 éves férfi Ópályiban. A brutális verekedőt a rendőrség körözi, miután ismeretlen helyre távozott otthonából, közölte a rendőrség vasárnap. Az eddigi adatok szerint a család felnőtt tagjai segélyosztás után mulatozást rendeztek otthon szombaton, és addig a 8 éves kislányt és 10 hónapos testvérét átküldték a szomszédba, mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Fülöp Gergely tájékoztatása szerint amikor a gyermekek hazatértek, a kisebbik nyakából hiányzott egy aranylánc, s a nagyobbik azt mondta, az ő nyakában van, azért tette át, nehogy eltűnjék. A nevelőapja ekkor ütni, rugdosni kezdte a 8 éves kislányt. Olyan súlyosan bántalmazta a gyermeket, hogy kórházba kellett vinni, ahol az éjszakai vizsgálatok során derült ki, életveszélyes belső sérüléseket szenvedett. A férfit, aki időközben elmenekült otthonról, a rendőrség vasárnap délelőtt a szomszédos Nyírparasznyán elfogta, és életveszélyes testi sértés megalapozott gyanújával őrizetbe vette, közölte a főhadnagy.