Mehmet Tüysüz találkozott a fiával

MTI
2007.07.05. 19:09

Mehmet Tüysüz, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban Törökországba csempészte a sajtóban Mehmet Karcsika néven ismertté vált kisfiát, bírósági engedéllyel, az édesanya jelenlétében először találkozott fiával azóta, hogy visszatért Magyarországra, közölte az apa ügyvédje csütörtökön. Buda Sándor elmondta, Mehmet Tüysüz kérte a bíróságtól, hogy a lakhelyelhagyási tilalom keretén belül megkísérelhesse fia láthatását, amit a nyomozási csoport engedélyezett számára.

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően éppen akkor érkeztek a házhoz, amikor az édesanya, a kisfiú és féltestvére hazafelé sétált. Amikor a kisfiú meglátta az apját, nyakába ugrott és törökül szólította meg, tette hozzá az ügyvéd. Tájékoztatása szerint az édesanya nagyon korrekt volt, nem zárkózott el a találkozástól, és még azt is engedte, hogy apa és fia néhány percet kettesben töltsön.