Válságos állapotban a makói baleset egyik sérültje
Varga Endre, a klinika professzora közölte: mindhármuk sérülése életveszélyes volt, három műtőben dolgoztak az orvosok állapotuk stabilizálásán. Az egyik, 51 éves román férfit súlyos, sokkos állapotban szállították be a mentők, mindkét lábán és a bal alkarján nyílt törést szenvedett. Állapotát stabilizálták, majd megoperálták, később még több helyreállító műtét vár rá.
A másik sérült, egy 37 éves bolgár férfi szintén sokkos állapotban, életveszélyes sérülésekkel került a klinikára. Legsúlyosabbak hasi sérülései voltak: lépe megrepedt, hasürege megtelt vérrel, emellett arckoponya sérüléseket szenvedett. Eltávolították a lépét, stabilizálták a keringését. Ő délután már tudott a rendőrökkel beszélni.
A harmadik, 25 éves férfi állapota a legsúlyosabb: gyakorlatilag kómás állapotban szállították a klinikára, nyílt koponya-agysérülésekkel. Idegsebészeti műtétet végeztek rajta, és bal karját amputálni kellett. Nyílt agykoponya-sérülései miatt az ő állapota továbbra is életveszélyes, kritikus.