Betörtek a Fejér Megyei Hetilaphoz

MTI
2008.02.28. 16:57

Betörtek a Fejér Megyei Hetilap székesfehérvári szerkesztőségébe - közölte az újság felelős szerkesztője csütörtökön az MTI-vel. Mészáros Attila elmondta: a betörést csütörtök reggel fedezték fel. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők két laptopot és némi készpénzt loptak el, a helyiségeket nem forgatták fel, sőt még az íróasztalon levő mobiltelefont sem vitték magukkal.

A laptopokon több munkaanyag mellett a lap előfizetőinek egy részéről vezetett nyilvántartás is volt. "Félő, hogy a lopás következményeként olyan adatok kerültek ki és kerülhetnek nyilvánosságra, amelyek személyiségi jogokat sérthetnek" - mondta a felelős szerkesztő.

Mészáros Attila úgy fogalmazott: egyelőre kérdéses, hogy egyszerű betörésről van-e szó, vagy "esetleg az újság értékrendjét, politikai irányvonalát tekintve politikai céllal tulajdonították el az adatokat". A jelek arra utalnak, hogy célzott betörésről lehet szó - jegyezte meg.

A betöréssel okozott anyagi kár mintegy négyszázezer forintot tesz ki. A szerkesztőség feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben folyik a nyomozás. A Fejér Megyei Hetilap Széles Gábor médiaérdekeltségéhez tartozik. Előbb napilapként jelent meg, néhány hónapja hetilapként kerül az olvasókhoz.