Elutasították Gergényi panaszát
Elutasították Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány panaszát, amelyet azért nyújtott be, mert szolgálati visszaéléssel gyanúsították, hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában szerdán. A híradás szerint amiatt indult az egykori főrendőr ellen eljárás, mert menesztése előtt lefokozta az akciócsoport főtörzszászlósát és áthelyezte börtönőrnek; a rendőr, akit korábban elküldeni is megpróbáltak, hét másik rendőrrel együtt feljelentette Gergényit. A katonai főügyészség két héten belül dönt a vádemelésről.
A Magyar Nemzet szerint a katonai főügyészség a napokban hozta meg a döntést Gergényi Péter és két társa ügyében, és kedden érkeztek vissza oda a kézbesítést igazoló tértivevények, vagyis mindhárom gyanúsított átvette a határozatokat. A lap információi szerint napokon belül vádat emelhetnek Gergényiék ellen.