Auguszta
-4 °C
2 °C

Kivégeztek egy afgán állampolgárt Iránban

Független Hírügynökség
2008.05.20. 17:47

Felakasztottak Iránban egy afgán állampolgárságú férfit, akit egy nő meggyilkolása miatt ítéltek halálra. Vele együtt a perzsa államban idén már 96 embert végeztek ki. Tavaly egyébként- az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet adatai szerint- összesen 317 halálos ítéletet hajtottak végre, többet mint bárhol máshol, kivéve Kínát, ahol szintén gyakori a halálos ítélet.

A kivégzést az Irán középső részén fekvő Iszfahán város egyik fegyintézetében hajtották végre. Az afgán férfi gondnokként ugyanabban az épületben dolgozott, ahol az áldozat is. A férfi az ítélet szerint 2006. májusában 47 késszúrással végzett a nővel, aki orvosi segédként dolgozott. Az áldozat és tettes egyébként a bíróság szerint már 14 éve ismerték egymást és a gyilkosság előtt anyagi dolgokon vitatkoztak össze.

Emberi jogi csoportok ezért azzal vádolják a perzsa államot, hogy túl gyakran alkalmazzák a kivégzést. A teheráni vezetés ellenben azt állítja, a halálos ítéletet elrettentő erejű, kizárólag alapos, kimerítő jogi eljárások végén és csak a legsúlyosabb bűnök esetén alkalmazzák, mint például gyilkosságnál, nemi erőszaknál, fegyveres rablásnál, kábítószer-csempészetnél illetve házasságtörésnél.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft