Tíz kilo kokaint foglaltak le Baranyában

Index/MTI
2008.06.03. 14:40

A rendőrség szerint akár a félmilliárd forintot is elérheti annak a mintegy tíz kilogramm kokainnak a feketepiaci értéke, melyet még hétfőn foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a rendőrség közös akciója keretében Baranyában. A szakértők a drog értékét először 75 millió forintra becsülték, de a vizsgálat során kiderült, hogy a nagy tisztaságú anyag értéke a hígítást és a többszöri átvételt figyelembe véve 500 millió forintért is értékesíthető lett volna - mondta Dakos József baranyai főkapitány.

(A rendőrségi közléssel szemben azonban a drogot nagymennyiségben olcsóbban lehet csak értékesíteni, ráadásul a többszörösére kellene higítani az anyagot ahhboz, hogy a félmilliárdos tétel kijöhessen. A cfeketepiacon ma egy gramm kokain ára 12-15 ezer forint között mozog.)

Váradi Csaba, az NNI dél-dunántúli vezetője beszámolt arról, hogy a rendőrség bevetési egysége hosszas, titkosszolgálati eszközökkel is folytatott nyomozó munkát követően hétfőn, Pécs határában megállított egy Harkány felől érkező személygépkocsit. Az autó hátsó ülésén öt kilogramm tömörített, külföldről érkezett kokaint találtak.

A közúti akciót összesen tizenkét házkutatás követte, melyek során még öt kilogramm nagy tisztaságú kokaint, fél kiló más kábítószert, a drog mérésére, adagolására, fogyasztására szolgáló eszközöket, 44 ezer eurót, 6,5 millió forintot és egyebek mellett egy lézerirányzékkal ellátott pisztolyt is találtak a hozzá tartozó lőszerekkel együtt.

A rendőrség hét ember ellen indított eljárást jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt. A budapesti, főváros környéki, harkányi, siklósi és egy horvát állampolgárságú, 30-40 év közötti gyanúsítottak közül öten őrizetben vannak, ketten szabadlábon védekezhetnek. Ha bűnösségük beigazolódik, akár 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.