Belőttek a debreceni menekülttáborba
Két hete valaki rálőtt a debreceni menekülttábor egyik épületére, a lövedék egy ajtófélfába vágódótt, egy faszilánk pedig megsebesítette az egyik ott lakó nő lábát. Az eset még június 2-án történt, Debrecen rendőrkapitánya június 17-én, kedden késő este adott ki közleményt az atrocitásról. Sóvágó Sándor alezredes tájékoztatása szerint június 2-án éjfél körül jelentették a kapitányság ügyeletére, hogy a Sámsoni úti befogadó állomáson egy albán nő megsérült. A szakértő megállapította, hogy a menekülttábortól 150 méterre lévő buszforduló területéről lőttek az idáig azonosítatlan fegyverrel a tábor szállója felé.
A rendőrkapitány közleménye emlékeztetett arra is, hogy június 11-én reggel négy oltalmazott státuszú afgán férfi felmászott a menekülteket befogadó állomás területén lévő átjátszó toronyba azzal, ha nem teljesülnek követeléseik, leugranak. Az oltalmazotti státuszúak lejöveteléig a kiérkező rendőrjárőrök biztosították a helyszínt. Sóvágó Sándor ugyanakkor leszögezte: a két esemény között semmilyen összefüggés nincs.
Tekintettel arra, hogy a Sámsoni út környékén jelentős számban vannak lakóövezetek, így a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében a tábor közvetlen külső környezetébe folyamatos járőrszolgálatot vezényeltek a nap 24 órájára, hogy ha azonnali intézkedést igénylő esemény történne, azonnal tudjanak reagálni, közölte a kapitány.