Félmilliós melegparádé Londonban

MTI
2008.07.05. 21:12

Minden eddiginél nagyobb melegfelvonulás volt szombaton Londonban; a népünnepély hangulatát öltő rendezvényen óvatos becslések szerint is félmillióan vettek részt. A fő menet az Oxford Circustől haladt a híres Trafalgar-térre, ahol legalább 100 ezren gyűltek össze. A Nelson-szobor tövében kirakodóvásár, különböző társadalmi szervezetek pavilonjainak százai várták a részvevőket, és hatalmas koncertsorozat is volt szinte egész nap. A téren megjelentek a brit szakszervezetek is, amelyek sátraiban a homofóbia elleni kampánykiadványokat osztogattak.

A menetet Boris Johnson, London újonnan megválasztott konzervatív polgármestere vezette rózsaszín kalapban, jóllehet őt korábban többször is azzal vádolták, hogy egyes kijelentései a homoszexuálisok ellen irányulóként értelmezhetők. Az idei londoni Gay Pride - melegbüszkeség - felvonulás mottója azt volt, hogy "Az emberek közül néhányan melegek - törődjetek bele". Ezt a jelszót számos plakáton és transzparensen látni lehetett. Az idei rendezvényen először vehettek részt a hadsereg, illetve rendőrség meleg tagjai egyenruhában.