Szabolcs
20 °C
35 °C

Anyagyilkosság a Borsod megyei Homrogdon

MTI
2008.07.08. 14:32

Fia bántalmazta anyját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdon, az 54 éves nő belehalt sérüléseibe - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.

Egyedné Novodonszki Éva az előzmények kapcsán közölte: az 54 éves nő 29 éves fia elmondása szerint hétfő este érkezett haza, de nem tudott bemenni a lakásba, ezért a pincében töltötte az éjszakát. "Rosszra gondolt, amikor reggel sem nyitottak ajtót neki, ezért a szomszédoktól kért segítséget", létrán felmászva jutott be az emeleti szoba ablakán a lakásba, ahol édesanyját az ágyban véresen találta meg, már nem élt - ismertette a részleteket a szóvivő.

A rendőrség néhány óra alatt kiderítette: a 29 éves férfi korábban is többször bántalmazta szüleit, édesapját is, aki az emebrölés időpontjában dolgozott. Az áldozat fia kihallgatása során ellentmondásokba ütközött, majd beismerte tettét. "Életmódja miatt gyakran voltak összetűzések a családban" - mondta Egyedné Novodonszki Éva. Hozzátette: a férfi kihallgatása jelenleg is tart.