Az enyhébb időjárás hatására csütörtök reggeltől péntek reggelig javult a jéghelyzet a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán - tudta meg az MTI pénteken a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyíregyházi védelmi központjában. Fazekas László igazgató elmondta: a Tiszán l9 kilométerről 13 kilométerre csökkent Tiszabecs-Milota, Szatmárcseke-Nagyar, valamint Tiszakerecseny térségében az összetorlódott jégmező hossza.
Húsz centiméterrel vékonyabb lett a jég is, Tiszakerecseny körzetében például a korábbi 150 centiméterrel szemben 130 centis. A Szamoson sem hízott tovább a jég, az országhatártól, Tunyogmatolcsig, 27 kilométer hosszon változatlanul egy méter vastag. A Túron Nagyhodos térségében két helyen, 100 és 200 méter hosszúságúra csökkent a jégtorlódás hossza, a vastagsága pedig 40-ről, 35 centiméterre mérséklődött. A Kraszna szakaszán is olvad a 13 centis álló jég, Nagyecsed alatt, mintegy 34 kilométeres folyórészen kisebb-nagyobb vízsávok is megjelentek a jégtáblák között.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon