Havazik a
Bükkben Bánkúton, öt centiméteres hó borítja a tájat, szerda este
még eső esett, utána vegyes halmazállapotú csapadék, hajnal óta
pedig nagy pelyhekben esik a hó - tájékoztatta csütörtökön a Bánkút
Sí Klub elnöke az MTI-t.
Árvízkészültség országszerte
Jelenleg 1054 kilométer hosszú védvonalon tartanak fenn árvízvédelmi
készültséget, ebből a Maroson 92 kilométer hosszan másodfokú, a
Tisza mentén 922 kilométer hosszan elsőfokú a készültség szintje,
közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Batiz András kormányszóvivő.
Az árvízvédekezés becsült költsége január 1. óta mintegy 800
millió forintot tesz ki. Belvízvédekezés 40 szakaszon folyik, ebből 32 szakaszon első-, öt szakaszon másod-, három szakaszon pedig harmadfokú a védekezés
szintje. Az elöntött területek nagysága több mint 56 ezer hektárt tesz ki. Belvízvédekezésre naponta 14,5 millió forintot költenek, január 1. óta összesen 1,4 milliárd forintot fordítottak erre a célra. (MTI)
A Kékestetőn hat centiméteres hótakaró alakult ki csütörtök reggelre, tájékoztatta az Országos
Meteorológiai Szolgálat kékestetői obszervatóriumának ügyeletes
észlelője az MTI-t.
Zvara Ernő elmondta, hogy a mínusz 3 fokos hidegben jelenleg
is havazik a Mátrában. A nap folyamán gyengülő hóesésre, a következő
napokban pedig szórványos hózáporokra számítanak.
Északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Eleinte többfelé, később főként keleten kell számítani esőre, záporra. Északkeleten havas eső, a magasabban fekvő részeken havazás is lehet. A sokfelé erős északi, északnyugati szelet helyenként viharos széllökések kísérik. Kora délután 9,10 fok között valószínű, késő este 7 fok várható.
A héten továbbra is ciklonok határozzák meg az időjárásunkat. Ennek megfelelően az időnkénti napos időszakokat gyakori felhősödés és csapadék követi. Az északról érkező hűvösebb levegő hatására marad az átlag alatti hőmérséklet.
A hét végétől szórványossá válik az eső és emelkedik a nappali felmelegedés.
Humán
Erős hidegfronti hatás terheli a szervezetünket. Növekedhet a fájdalomérzet, jóval gyakoribb lehet a reumás, ízületi panasz. A légszennyezettség csökken, a levegőminőségi határérték 10-25 százalékát éri el (ezen belül a nitrogénoxidok koncentrációja a legmagasabb). A porkoncentráció alacsony. A égnyomás tendencia erősen emelkedő.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!