Negyedmilliárd forintos bírság a húsvéti szezonban

2007.04.22. 16:59
Tavaly még ennél is többet kellett fizetniük azoknak a kereskedőknek, akik lebuktak a húsvét előtti élelmiszerellenőrzéseken. Leginkább a füstölt sonkát, tarját, a tojást, mustárt, tormát, húsvéti és az üdítőitalokat ellenőrizték.

Mintegy negyedmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a hatóságok a húsvéti időszakban elvégzett élelmiszerellenőrzések nyomán - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal az MTI-vel vasárnap közleményben.

A hatóságok mintegy 13 700 helyen végeztek ellenőrzést és 119 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg. Ennek során 2881 esetben bírságoltak, azaz csaknem minden ötödik ellenőrzés végződött bírságolással, melyek végösszege 239 millió 964 ezer 258 forint volt.

Összehasonlítva az előző, 2006 évi húsvéti ellenőrzési adatokkal, a bírságok száma gyakorlatilag azonos, összege azonban csökkent. Előző évben 2964 bírság kiszabására került sor, 344 millió Ft értékben. A hatóságok továbbra is jelentős számú hiányosságot fedeztek fel, de összességében a helyzet kismértékű javulásáról számoltak be.

Az ellenőrzések középpontjában elsősorban a füstölt sonka, lapocka, tarja, és egyéb pácolt, füstölt, füstölt-főtt, lángolt érlelt, sütött húsok, továbbá a tojás, mustár, torma, húsvéti édes-, sütő, és szeszipari termékek és üdítőitalok álltak.

Az ellenőrzések során gyakori hiba volt a lejárt, továbbá jelöletlen, hiányos, hibás vagy megtévesztő jelölésű, magyar nyelvű jelölés nélküli, valamint érzékszervileg kifogásolt termékek forgalmazása.

Az elmúlt évekhez hasonlóan gondot okozott a nem megfelelő tisztaság, a nem kellő hőfokon, szakosítatlanul történő árutárolás és a helytelen mosogatási technológia alkalmazása.

Az ellenőrzésben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakemberei, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a hét régió felügyelői vettek részt.