Javul a közlekedési morál
Javul a közlekedési morál, ezt igazolja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által szombaton indított nagyszabású közúti közlekedésellenőrzési akció - közölte az eredmény délutáni összesítése után Török Csaba alezredes az MTI-vel.
A rendőrtiszt elmondta, hogy elsősorban az agglomeráció útjaira kiterjedő ellenőrzésben 50 rendőr és 65 polgárőr vett részt, 31 ponton állítottak fel sebességmérő készüléket. A műszerek 55 ezer autót ellenőriztek.
Három körözött autó akadt fenn a rostán, és egy körözött bűnözőt is nyakon csíptek. Tíz rendszám nélküli autót állítottak meg, 56 sofőrnek gyorshajtás miatt kell felelnie. A leggyorsabb autó 110 kilométeres sebességgel haladt belterületen. Három esetben ittas vezetés gyanúja merült fel, ám mindhárom autós véralkoholszintje a megengedett 8 ezrelék alatt maradt.
A különböző szabálysértésekért a helyszínen egymillió forintnyi bírságot voltak kénytelenek fizetni az autósok, egyenként háromtól húszezer forint összegig. Mások majd postán kapják meg a kiszabott büntetésről szóló csekket.
A korábbi közúti ellenőrzések tapasztalatait figyelembe véve elmondható - húzta alá az alezredes -, hogy a május 1-jétől életbe lépett objektív felelősség jótékonyan hatott az autósokra, a kiszabható akár több százezer forintos büntetésnek megvan a visszatartó ereje.
Erre lehet következtetni, hogy a megyében már az év elejétől csökkent a közlekedési balesetek száma, és 40 százalékkal kevesebb halállal végződő tragédia történt a megye útjain, mint az előző év hasonló időszakában - mondta Török Csaba.