Kína: tarkólövés helyett méreginjekció

2008.01.03. 07:28
A tervek szerint ezután nem agyonlövik, hanem méreginjekcióval küldik a másvilágra Kínában a halálraítélteket.

Kínában azt tervezik, hogy a jövőben méreginjekcióval végzik ki a halálraítélteket, jelentette csütörtökön a helyi média. Az ázsiai országban most tarkólövéssel ölik meg azt, akit halálra ítélnek. A váltást azzal indokolják Pekingben, hogy az injekció sokkal humánusabb, mint a lövés.

Kína egyébként titokban tartja, hogy évente hány embert végeznek ki az országban. Az Amnesty Internatonal nemzetközi jogvédő szervezet szerint a hivatalos közlemények alapján 2006-ban körülbelül ezer embert ítéltek halálra az ázsiai államban.

A szervezet ugyanakkor úgy tudja: a valós szám ennél jóval nagyobb. Becsléseik szerint Kínában 2006-ban legalább 7500 embert végeztek ki. A világ többi részén ugyanakkor összesen 1591 esetben hajtottak végre halálos ítéletet.