Újjáépítenék a rodoszi kolosszust

2005.02.14. 16:47
Évi kilencmilliárd forintnak megfelelő bevételt remél a rodoszi kolosszus másolatának felépítésétől Faliraki polgármestere. A rodoszi települést eddig főként a gyakorta lerészegedő brit fiatalok látogatták, Jatridisz polgármester reményei szerint a látványosság a jövőben pénzesebb turistákat vonzhat.

Újjáépülhet az ókori világ hét csodájának egyike. Jannisz Jatridisz, Faliraki polgármestere már a földterületet és a tervezési engedélyt is kiadta a harminchárom méter magas rodoszi kolosszus másolatának felépítéséhez.

Bizonytalankodtak

A szobrot a ciprusi görög Nikosz Kotziamanisz vezetésével építenék meg. A szobrász évek óta lobbizik a rodoszi kolosszus újjáépítéséért. Tervéhez európai politikusok és művészek támogatását is megnyerte.

Kotziamanisz eredetileg a kolosszus eredeti helyén, Rodosz kikötőjében akarta újra felhúzni a szobrot, ezt azonban állítása szerint megakadályozta a város polgármesterének bizonytalankodása. A szobor ezért Falirakiba, a népszerű turistahelyre kerül látványosságnak.

Üresfejű szobor

Jatridisz polgármester reményei szerint a szobor emeli majd a leginkább az iszákos brit fiataloknak kikapcsolódást nyújtó település hírnevét, és akár évi 36,5 millió euró (kilencmilliárd forint) bevételt is hozhat.

Kotziamanisz, bár a kolosszus pontos másolatát készül felépíteni, az új szobrot a New York-i szabadságszoborhoz hasonlóan látogathatóvá tenné. Tervei szerint az üreges testben fel lehetne mászni a szobor fejrészébe, ahonnan jó kilátás nyílik az Égei-tengerre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, az érintettek majdnem fele még nem teljesítette kötelezettségét

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, az érintettek majdnem fele még nem teljesítette kötelezettségét

A hivatal infóvonala hosszított ügyeletben várja a kérdéseket.

április 13., 09:59

  • Futball
Kórházba kellett szállítani Szoboszlaiék rémét, nem lehet ott az MU elleni rangadón

Kórházba kellett szállítani Szoboszlaiék rémét, nem lehet ott az MU elleni rangadón

Hiányában Jason Tindall lép elő az angol bajnokin.

április 13., 07:51

  • Külföld
Üzent a tüntetőknek Alekszandar Vucsics: A „színes forradalom” megbukott

Üzent a tüntetőknek Alekszandar Vucsics: A „színes forradalom” megbukott

Szerinte abba kell hagyni a tiltakozásokat.

április 13., 09:02

  • Külföld
A lóvá tett rendőrökön nevetnek Szerbiában, miután kereket oldott őrizetesük

A lóvá tett rendőrökön nevetnek Szerbiában, miután kereket oldott őrizetesük

Még filmekben sem látni ilyet.

április 13., 09:34

  • Forma-1
Michael Schumacher 12 év után először mutat életjeleket

Michael Schumacher 12 év után először mutat életjeleket

Felesége, Corinna segítségével aláírta Jackie Stewart legendás sisakját.

április 13., 09:05

  • Külföld
Több mint 70 ember halt meg a jemeni Húszi lázadók elleni amerikai légicsapásokban a szélsőségesek szerint

Több mint 70 ember halt meg a jemeni Húszi lázadók elleni amerikai légicsapásokban a szélsőségesek szerint

A műveletre az iráni atomprogramról szóló tárgyalások újraindulása előtt került sor.

2 órája

  • Gazdaság
Megszűnik a mobilos belépés az OTP netbankjába

Megszűnik a mobilos belépés az OTP netbankjába

A döntés május 5-től lép életbe.

április 13., 07:33

  • Forma-1
Mindkét Mercedesre lesújtottak a bahreini időmérő után, ugrott Russell első sora

Mindkét Mercedesre lesújtottak a bahreini időmérő után, ugrott Russell első sora

Bagatell hiba miatt kaptak rajtbüntetést a német istálló pilótái.

április 13., 07:20

  • Kultúr
Történelmi pillanat az MVM Dome-ban: Kökény Attila egy soha meg nem jelent Máté Péter-dalt énekelt

Történelmi pillanat az MVM Dome-ban: Kökény Attila egy soha meg nem jelent Máté Péter-dalt énekelt

A zeneterápia világhírű szakértője adta át az ajándékot.

április 13., 10:18

  • Belföld
Meghalt Láng Gusztáv irodalomtörténész

Meghalt Láng Gusztáv irodalomtörténész

88 éves volt.

április 13., 10:26

  • Belföld
Erre aligha készült fel bárki, saras eső borítja be Magyarországot vasárnap

Erre aligha készült fel bárki, saras eső borítja be Magyarországot vasárnap

És még fagyra is lehet számítani.

április 13., 05:50

  • FOMO
Bella Throne azt állítja, hogy Mickey Rourke többféle módon megalázta, fémcsiszolóval is bántalmazta

Bella Throne azt állítja, hogy Mickey Rourke többféle módon megalázta, fémcsiszolóval is bántalmazta

Az egykori Disney-sztár azt írta, hogy a színész a forgatáson bánt így vele.

április 13., 07:23

  • Külföld
Lezajlott az első tárgyalás az iráni atomprogramról, Donald Trump katonai opcióról is beszélt

Lezajlott az első tárgyalás az iráni atomprogramról, Donald Trump katonai opcióról is beszélt

Minimális a bizalom, ha kudarcba fulladnak a tárgyalások, összehangolt csapás jöhet.

április 13., 07:19

  • Kultúr
Ki vágta meg a Hunyadi-sorozatot, ha nem az alkotók?

Ki vágta meg a Hunyadi-sorozatot, ha nem az alkotók?

Lengyel Balázs a Hunyadi-sorozatról: Ezt bizony nézik, gyerekek.

április 13., 10:01

  • Kultúr
Kitették a csecsemőt egy padra, rövid levelet mellékeltek hozzá

Kitették a csecsemőt egy padra, rövid levelet mellékeltek hozzá

„Szeresse ezt az árvát, nevelje fel tisztességgel” – írta az anya.

április 13., 06:14

  • Kultúr
Pogány Induló a Sportaréna után a Puskás-koncertet is beharangozta

Pogány Induló a Sportaréna után a Puskás-koncertet is beharangozta

Nagy tervei vannak a fiatal rappernek.

április 13., 06:04

  • Stenk
Csak ki kell lazítani a nyakkendőt, és jöhet az élvezet

Csak ki kell lazítani a nyakkendőt, és jöhet az élvezet

A romantikázást elronthatja a turbulencia.

április 13., 06:16

  • Kultúr
Majdnem megölte egy strici, ez pecsételte meg a sorsát

Majdnem megölte egy strici, ez pecsételte meg a sorsát

Samuel Beckett még Nobel-díjat is nyert.

április 13., 06:13

  • Belföld
A meghátrálás a legyőzhetőség látszatát keltené, ezt a Fidesz nem engedheti meg magának

A meghátrálás a legyőzhetőség látszatát keltené, ezt a Fidesz nem engedheti meg magának

A Tisza Párt a kampánygépezet építésén dolgozik, ám Magyar Péter országjárásának fő célja nem az, amire elsőre gondolnánk.

április 13., 06:02

  • Külföld
Donald Trump új alkut sürget: elkezdődtek a kritikus nukleáris tárgyalások

Donald Trump új alkut sürget: elkezdődtek a kritikus nukleáris tárgyalások

Már a megbeszélések formájáról is vitatkoznak a felek.

április 13., 06:15

  • Futball
Ezért söpörte le az asztalról Mohamed Szalah a szaúdiak félmilliárd fontos ajánlatát

Ezért söpörte le az asztalról Mohamed Szalah a szaúdiak félmilliárd fontos ajánlatát

Szoboszlai Dominik csapattársa hamar meggondolta magát.

április 13., 07:18

  • Futball
Előbb kiejtette, majd megmentette csapatát a 93. percben egyenlítő gólt fejelő kapus

Előbb kiejtette, majd megmentette csapatát a 93. percben egyenlítő gólt fejelő kapus

Gaëtan Poussin közellenségből Zaragoza hőse lett.

április 13., 06:34

  • Futball
Egy öngóllal araszolt tovább a bajnoki cím irányába az FC Barcelona

Egy öngóllal araszolt tovább a bajnoki cím irányába az FC Barcelona

Robert Lewandowski gólöröme kissé megtévesztette a fotósokat.

április 13., 07:00

  • Belföld
TOP 50-es magyar bűnözők kerültek rendőrkézre, egyikük rabszolgaként tartott fogva embereket

TOP 50-es magyar bűnözők kerültek rendőrkézre, egyikük rabszolgaként tartott fogva embereket

Szerbiában sikerült a nyomára bukkanni.

április 13., 09:47

  • Belföld
Tanítványai gyászolják a balesetben meghalt tanárnőt

Tanítványai gyászolják a balesetben meghalt tanárnőt

A tragédiának még egy halálos áldozata volt, egy férfi, aki megpróbált segíteni.

április 13., 06:30