Szekeres Imre: A pilóták eltérhettek a feladattól

2008.06.20. 12:06
Nem élte túl a két pilóta a Fehérgyarmat közelében történt légi szerencsétlenséget. Az L 39 Albatrosz kiképzés közben zuhant le. A hadügyminiszter szerint bjó állapotban volt a repülő, így nem valószínű a műszaki probléma.
Képek a baleset helyszínéről

Lezuhant egy kiképzésre használt L 39 Albatros katonai repülőgép pénteken délelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Fehérgyarmati repülőtér közelében.

A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozó gépen tartózkodó két ember katapultálás közben életét vesztette.

Az Albatros 10:25-kor szállt fel a kecskeméti repülőtérről, 11:02-kor zajlott az utolsó kommunikáció a géppel, utána megszakadt a kapcsolat. Az első jelzéseket fél 12-kor kapták meg a hatóságok arról, hogy ég egy repülőgép Fehérgyarmat mellett, lakott területtől 500 méterre, hangzott el a Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján.

A katonai gép 200 méteres magasságban hajtott végre feladatot. A pilóták katapultálni próbáltak, de az alacsony magasság miatt ez eredménytelen volt. A hátul ülő pilótát kilőtte a katapult, az elöl ülő nem tudta elhagyni a gépet. Az oktató Janicsek András alezredes, rendkívül rutinos pilóta volt, nemrég tért vissza Kanadából, ahol szintén kiképzéseket tartott. A növendék Ignácz Zoltán főhadnagy volt.

Az Albatros L-39-et kiképzésre használták

A szon.hu szerint a környéket és az oda vezető utakat lezárta a rendőrség és a katasztrófavédelem.

Egy szemtanú a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapnak elmondta: a házuk fölött nagyon alacsonyan szállt el a gép, majd magasra felszállt, és a földhöz csapódott.

A szlovéniai látogatását megszakító és a helyszínre tartó Szekeres Imre honvédelmi miniszter a vezérkarfőnököt kérte fel a baleset vizsgálatára.

"Eltérhettek a kiszabott feladattól azok a pilóták, akik lezuhantak Fehérgyarmat és Nábrád között egy használaton kívüli repülőtérre péntek délben" - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a légi baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón. A tárca vezetője "értelmetlen és felesleges halálnak" nevezte a történteket. A rendelkezésre álló eddigi adatok szerint a pilóták egy nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel - mondta a tárca vezetője.

Hozzátette: további vizsgálat tisztázza majd pontosan a történteket, amit segíthet, hogy van szemtanú és rendelkezésre áll egy videofelvétel is. Az L-39-es gép manővereit többen is fotózták, filmezték, az MTI így jutott olyan felvételekhez, amelyeken még a katasztrófa előtt látszik a repülőgép.

A miniszter kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Janicsek András alezredes személyében az egyik legjobb pilótáját vesztette el, akit Kanadában képeztek ki és több mint 2700 órát repült. Ignácz Zoltán főhadnagyot szintén Kanadában képezték ki, és az ígéretes repülők egyike volt.

Szekeres éppen a napokban nyilatkozta, hogy az Albratos elavult, új gépeket kellene venni. A 16 darab MiG-29-es, illetve a 9 darab L-39-es mára elavult. A hadrendből való kivonásuk már megkezdődött és 2009-re fejeződik be. (A Magyar Légierő 1993-ban kapott az egykori keletnémet légierő hagyatékából 20 L39-ZO repülőgépet, ebből 12 gép állt Kecskeméten szolgálatba, a maradék nyolcat tartalék alkatrésznek szánták.)

A Delfin továbbfejlesztett változatát 1968-ban kezdték gyártani

Szekeres akkori nyilatkozata szerint nem marad más hátra, mint hogy 12-14 alacsony költségű gép után nézzen a hadsereg. A csehek felajánlották, hogy jelképes áron eladnának hazánknak L-159-es repülőket. Ezek gyakorlatilag vadonatúj, alig 50 órát repült gépek. Azonban jelenleg még nem tudni, hogy mennyibe kerülne a felújításuk. Ugyanis a gépek az elmúlt időszakban lezsírozva álltak a hangárban, s használatuk előtt mindegyiket át kellene vizsgálni, az állásban elöregedett alkatrészeket pedig ki kellene rajtuk cserélni.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője megerősítette: valóban zajlanak előkészületek az albatrosok kivonására. Két koncepció verseng egymással: új oktatógépeket vásárolunk – ez a költségesebb, bár hosszabb távon megtérülő megoldás –, vagy repülőórákat vásárolunk a pilótáknak.

Szabó "Topi" Zoltán leszerelt, több világbajnokságot is nyert vadászpilóta az Indexnek elmondta, az Albatros gépek nagyon megbízható kiképzőgépek, ő is több száz órát repült ezekkel. Mivel egy egyhajtóműves gép, ezért nehéz vele vitorlázni.

Legutóbb április közepén zuhant le egy MiG-29-es Kecskeméten, a pilóta katapultált és túlélte a légi szerencsétlenséget. 2002-ben Kassa közelében zuhant le egy Albatros L-39 típusú sugárhajtású repülőgép, melynek két magyar pilótája katapultált. A balesetet valószínűleg hajtóműleállás okozhatta, a pilóták nem sérültek meg.

Az 1960-as évek kezdetén a Szovjetunió légiereje alapfokú kiképzőgépet keresett, amelyen a pilóták elsajátíthatják a sugárhajtású repülés fogásait. A szovjet igényekben a szövetséges szocialista országok is láttak fantáziát: a lengyelek a TS-11 (Iszkra) tervvel pályáztak, míg a csehszlovákok az L-29 Delfinnel. Készült szovjet terv is, de a Jak-30-as is alulmaradt a csehszlovák ajánlattal szemben.

Az első sorozatgyártott gép 1963-ban készült el. A Prága melletti Aero Vodochody repülőgépgyár 1974-ig gyártotta a Delfint, amelyből körülbelül 3 600 darabot szereltek össze. Az L-39 Albatros a Delfin továbbfejlesztett változata, amelynek prototípusa 1968-ban készült el. Ebből 1 650 darabot gyártottak, és a típus a volt Varsói Szerződés országainak standard kiképző repülőgépe lett. Bővebben itt olvashat a gépről>>>

A magyar légierő egyik L-39 Albatros típusú gépe 2007 június 1-jén, a Pécs-Pogány Repülőnapon:

Katonai repülőgépek balesetei

1990. január 26. Egy kétüléses MiG-23-as kiképzôgép lezuhant, két pilótája meghalt.

1990. június 29. Lezuhan egy együléses MiG-21-es harcigép, a pilóta katapultált és túlélte.

1990. április 20. Egy együléses MiG-23-as harcigép lezuhant, a pilóta katapultált és túlélte.

1990. szeptember 16. Bemutató közben lezuhant egy együléses MiG-23-as harcigép, pilótája meghalt.

1991. szeptember 12. Egy kecskeméti együléses MiG-21-es gép lezuhant, pilótája meghalt.

1994. június 1. Egy pápai kétszemélyes MiG-21-es gyakorlógép lezuhant, a katapultálást, csak az oktatópilóta élte túl.

1995. május 25. Egy kétüléses Su-22-es gyakorlógép zuhant le, a pilóták katapultáltak és túlélték.

1995. július 25. Egy L-39-es kiképzôgép lezuhant, a pilóták katapultáltak és túlélték.

1995. szeptember 13. Légi ütközés után lezuhant egy egyszemélyes Szu-22-es harcigép, a pilóta katapultált és túlélte.

1995. szeptember 13. Légi ütközés után lezuhant egy kétszemélyes MiG-23-as gyakorlógép, a pilóták meghaltak.

1996. szeptember 19. Hidraulika hiba miatt lezuhant egy együléses MiG-21-es. A pilóta sikeresen katapultált.

1998. júl. 23. A kecskeméti repülőtér légterében a repülőnapon lezuhant a légierő egyik MiG-29B típusú vadászrepülőgépe, pilótája meghalt.

2003. nov. 13. Lezuhant egy Jak 52-es katonai gyakorló repülő Szolnoknál, a gép két pilótája meghalt.

2005. május 11. Gyakorlórepülés közben lezuhant egy MiG-29-es Kecskeméten, a pilótának még a becsapódás előtt sikerült katapultálnia.

2008. január 31. A Magyar Honvédség egy Mi-8-as helikoptere a Szolnok megyei Óballa településnél balesetet szenvedett, amikor egy gyakorlótéren leszállási feladatot hajtott végre. A gép kiégett, egy katona életét vesztette, hárman pedig megsérültek.

2008. április 17. - Leszállás közben lezuhant egy MiG-29-es repülőgép a kecskeméti repülőtéren, a pilóta katapultált.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Futball
Fegyelmi vizsgálatot indított az UEFA négy Real Madrid-játékos ellen

Fegyelmi vizsgálatot indított az UEFA négy Real Madrid-játékos ellen

A játékosok provokálhatták a városi rivális szurkolóit.

14 perce

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

76 éves volt a legendás bunyós.

március 22., 07:30

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.

március 22., 09:43

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Belföld
Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Felhős, szomorkás idő várható.

március 22., 05:48

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.

március 22., 06:28

  • Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Három év után először kezdett a veterán.

március 22., 06:46

  • Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Az OpenAI is megszólalt az ügyben.

március 22., 06:07

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50