Kulcsár június végéig előzetesben marad
A K&H brókercégénél történtek miatt milliárdos sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsított Kulcsár Attilát március 30-án, csaknem kilenc hónapig tartó fogva tartás után szállították Bécsből Budapestre. Akkor néhány órán belül harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte őt a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A döntés indoka az volt, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökött, megkísérelte az eljárás megnehezítését, továbbá a jelen ügy tárgyát képező bűncselekmények egy részét az ellene folyamatban lévő büntetőeljárások, illetve felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el.
A gyanúsított és védője a letartóztatás tényét tudomásul vette, de a döntés indoklása miatt fellebbezést jelentett be. Kulcsár Attila ügyvédje csütörtökön csak annyit mondott a hírügynökségnek, hivatalosan még nem értesült az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. A jogorvoslat kérdésében az érintettel történt konzultáció után születik döntés.