Jenő
-3 °C
6 °C

Több mint hetven feljelentés az elmaradt Liza Minnelli koncert miatt

2004.07.11. 12:38
Egyelőre semmi remény arra, hogy az elmaradt Liza Minnelli koncertre jegyet váltó rajongók visszakapnák pénzüket. Az RTL Klub Híradójának nyilatkozott ugyanis a szervező cég munkatársa, aki azt mondta: igaz, hogy Minnelli nem jött, de volt helyette más, így a pénzt nemáll módjukban visszafizetni. Kovács László külügyminiszter a program állítólagos fővédnöke cáfolta, hogy bármi köze volna az ügyhöz.
Vasárnap délelőttig több, mint hetven feljelentés érkezett a zuglói rendőrkapitányságra a szombat estére tervezett, de elmaradt Liza Minnelli koncert miatt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az Indexet. Elmondása szerint a rajongók azért fordultak a hatósághoz, mert jegyet váltottak a beígért koncertre, a sztár fellépése azonban elmaradt és a jegy árát sem kapták vissza.

A BRFK illetékese elmondta, hogy a feljelentések feldolgozása jelenleg is tart és a rendőrség részéről várhatóan hétfőn kerül pont az ügy végére, azaz akkor döntik el, indítanak-e büntetőeljárást a feljelentések nyomán.

A Ticket Express internetes oldalán az olvasható, hogy csak hétfőtől tudnak információt adni a jegyek visszavásárlásával kapcsolatban.

Csütörtökön még úgy lehetett tudni, hogy a gyér érdeklődés ellenére is megtartják Liza Minnelli jótékonysági koncertjét, később azonban kiderült: az énekesnő lemondta a fellépést, s helyette Bonnie Tyler lépett fel a Kisstadionban. A kereskedelmi híradók beszámolója szerint a koncert helyszínén és a szervező cég irodájánál is hiába próbálkoztak a póruljárt rajongók. A Liza Minnellit meginvitáló Movies and Fashion Kft. munkatársa az RTL Klub híradójának azt mondta, nem tűntek el, csak szombaton járt le bérleti szerződésük a Gerbeaud-házban, ezért onnan már kiköltöztek. A Daróczi utcában megtalálhatóak, de úgy gondolják, hogy miután a koncert nem maradt el, csak a műsor változott, nem tudják visszaváltani a jegyeket. A csalódott rajongókkal együttéreznek - áll a közleményükben..

A koncertet szervező cég hivatalos oldalán nincs nyoma annak, hogy elmaradt volna a koncert, sőt fővédnökként szerepeltetik Kovács Lászlókülügyminisztert. A külügyi tárca vasárnap közleményt adott ki, amelyben az áll: Kovács Lászlónak semmi köze az elmaradt koncerthez.

"A külügyminiszter egy 2004 februárjára a Budapest Sportarénába tervezett jótékonysági célú Liza Minnelli koncert felett vállalt fővédnökséget, amely azonban elmaradt. Ennek a koncertnek az lett volna a célja, hogy a Máltai Lovagrend segítségével a bevételt beteg és elhagyott gyerekek támogatására fordítsák" - állítja a minisztérium kommünikéje.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?