Diplomata-útleveleket és rendszámokat hamisítottak
További Bulvár cikkek
Egy Magyarországon egyesületként bejegyzett lovagrend diplomata-útlevelei és rendszámai ügyében nyomoz a rendőrség közokirat-hamisítás, illetve egyedi azonosítójel meghamisítása miatt, tájékoztatott a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.
Trapp Zoltán, az ügy előadójának közölte, még februárban nyilvánosságra hozott nyomozás, egy 10 milliárdos, bérleti szerződéseken alapuló csalássorozat mellékszálaként derült fény a lovagrendi útlevelek és rendszámok ügyére. Az egyik házkutatáskor találtak rá egy autón a zöld színű rendszámtáblára, amelynek tulajdonosa felmutatta a Szent Ouen és a Csillag Lovagrend által kiállított diplomata-útlevelét is.
A nyomozók arra hívták fel a figyelmet, hogy a világon jelenleg három lovagrend van, amely diplomáciai mentességet élvez, de a Szent Ouen és Csillag Lovagrend nem tartozik ezek közé.
Az okmányt a lovagrend vezetőjének - egy Magyarországon élő francia állampolgárnak - elmondása szerint valójában nem útlevélnek, csak tagsági igazolványnak szánták. Ennek azonban ellentmond, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy hivatalos útlevél, francia és angol nyelven rá is van írva, hogy diplomata-útlevél, tette hozzá Trapp Zoltán.
A nyomozók szerint az okmányokat egy euróért egy magyar kft. készítette el, és csaknem 400 darabot gyártottak belőle. Ezek közül majdnem százat osztottak ki a tagoknak, köztük nem csak magyar állampolgároknak. Trapp Zoltán felvetette, hogy érdemes volna elgondolkodni az okmánygyártási szabályok szigorításán.
A rendszámtáblákkal kapcsolatban Trapp Zoltán nem tudott pontos számokkal szolgálni, de állítása szerint egy különleges rendszámtáblák fotóit gyűjtő internetes fórumon több példányt is találtak belőlük. A nyomozó szerint tudnak olyan zöld rendszámról, amely 200 ezer forintos parkolási bírságot halmozott fel. Trapp Zoltán annak veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy ezek a rendszámok nagyon nehezen köthetők személyekhez, jelenleg csak 5-6 darabhoz tudnak autótulajdonost kötni.
A lovagrendi, CD betűkkel kezdődő rendszámok egyébként hasonlítanak azokra a rendszámokra, amelyeket Magyarországon is használnak egyes nagykövetségeken. A jelenlegi szabályok alapján ha egy követségi alkalmazott külföldre akarja vinni az adott gépkocsit honosíttatni, akkor erre az időszakra fehér alapon, piros CD betűkkel kezdődő rendszámmal látják el a járművet, mondta a nyomozó.
A lovagrend ügyében a Külügyminisztériummal és a francia nagykövetséggel is együttműködnek a gazdaságvédelmi nyomozók. Trapp Zoltán azt mondta, a magyarországi egyesületi formához hasonlóan Franciaországban is regisztrálták a lovagrendet.
A szervezet egyébként egy felsőoktatási intézménnyel, illetve Sárbogárd önkormányzatával is kulturális együttműködési megállapodást kötött. Utóbbi hozzájárult ahhoz is, hogy területén hatósági jelzésként fogadják el a lovagrendi rendszámot. Ezt azonban az illetékes közigazgatási hivatal megsemmisítette, mivel ilyen döntésre a helyhatóság nem volt jogosult, mondta Trapp Zoltán.
Trapp Zoltán szólt arról is, hogy az alapügyben, a 10 milliárdos bérleti szerződéseken alapuló csalássorozatban a gyanúsítottak száma ötről 12-re nőtt, de ez várhatóan még nőni fog.